Angol Anyanyelvi Kurzusaink Budapesten

Angol Anyanyelvi Kurzusaink

Minőségi angol órákat és tematikus kurzusokat kínálunk angol anyanyelvű tanulók számára, illetve kiemelkedő angol nyelvű workshopokat, családi programokat, tanulmányi kirándulásokat és nyári táborokat Budapesten. Angol anyanyelvűnek számít minden olyan gyermek, aki otthon angolul beszél, és/vagy, aki angol nyelvű iskolába járt legalább két évig.

Tanáraink képzett angol anyanyelvi tanárok, kiknek szenvedélye a gyermekek tanítása, illetve kreatív és kritikai gondolkodásuk fejlesztése.

Kurzusaink nyelvi szint és életkor alapján vannak kialakítva, így minden gyermeknek olyan csoportot tudunk ajánlani, ahol kortársaival együtt lehet.

ENL kurzusaink

Óvodás Csoportok 5-6 éveseknek

Óvodás ENL foglalkozásunk, a Mini-English, egy szórakoztató interaktív kurzus 5-6 éves gyermekek számára. Dalokon, játékokon, meséken, csoportfeladatokon, mozgáson és kézimunkán keresztül ismerik és szeretik meg az angol nyelvtanulást, miközben elsajátítják az életkornak megfelelő iskolai alapszókincset, kifejezéseket és fonetikát is.

Jelentkezzen

Anyanyelvi Csoportok 6-8 és 8-10 éveseknek

A kurzusok kereszt-tantervi megközelítést használnak, hogy lehetővé tegyék a gyermekek számára az életkoruknak megfelelő akadémiai angol elsajátítását. Ezt magával ragadó témakörökön, brit tananyagokon és kollaboratív tanulói feladatokon keresztül érik el. Ezen felül színdarabokon, verseken és novellákon keresztül építjük a gyermekek képzelőerejét és fejlesztjük olvasási készségüket, növeljük szókincsüket.

Jelentkezzen

Anyanyelvi Csoportok 10-12, 12-14 és 14+ éveseknek

A kurzusok kereszt-tantervi megközelítést használnak, hogy lehetővé tegyék a gyermekek számára az életkoruknak megfelelő akadémiai angol elsajátítását. Ezt magával ragadó témakörökön, brit tananyagokon és kollaboratív tanulói feladatokon keresztül érjük el. Ezen felül színdarabokon, verseken és regényeken keresztül építjük a gyermekek képzelőerejét, analitikai készségét.

Jelentkezzen

Tematikus Kurzusok 6-13 éveseknek

Tematikus kurzusaink olyan gyermekek számára hoztuk létre, akik szeretnék fejleszteni angoltudásukat, miközben a tudomány vagy design izgalmas világáról tanulnak. A kurzus bevitele eleme a gyermekek szókincsét és tudását fejleszti, míg gyakorlati része keretében különböző feladatokon, kísérleteken vagy alkotásokon keresztül keltik életre a tudományt és designt, mely egyben rengeteg lehetőséget nyújt akadémiai angol használatára is.

Jelentkezzen

Amit még nyújtunk:

Beiratkozás menete

Jelentkezzenek és felkeressük Önöket, hogy meghívjuk Önt és családját egy személyes találkozóra. A meeting során felmérjük gyermekük szintjét, bemutatjuk iskolánkat, programjainkat, módszertanunkat, illetve megválaszoljuk felmerülő kérdéseiket. A találkozó természetesen ingyenes. A tandíj befizetésére csak a beiratkozási szándék megerősítését követően kerül sor.

Nyerjen bepillantást kis közösségünkbe és iskolánkba

Látogassák meg Facebook oldalunkat további képekért!

Rólunk mondták Afterschoolos szülők:

Andrew, Max édesapja

Max nagyon élvezi a [Rock and Roll, Baby!] óráit, ahol rengeteg az éneklés, mozgás, hangszer játszása (püfölése) és játék. Ezen felül a foglalkozást egy fél órás angol nyelvű beszélgetés előzi meg, kávé-teával, aprósüteménnyel. Szerintem ez egy remek rendszer; bárkinek szívből tudom ajánlani.

David, Alistair édesapja

„Hála az Afterschoolos óráknak, az elmúlt két évben rengeteget fejlődött a fiúnk angol tudása és bővült a szókincse. Hatalmas előnyére vált, hogy ennyi és ilyen különböző témaköröknek és új ötleteknek lett kitéve, és eközben új barátokra lelt. Csodás volt itt tanulni!”

Jonathan, Cosimo édesapja

„A Budapest Afterschool az egyik lehető legjobb döntés volt, amit meghozhattunk a gyermekünk számára. Cosimo olyan közegben cseperedik fel, ahol egyszerre három különböző nyelvet is használunk, ami rendkívül nehéz a számára. Azelőtt, hogy az iskolához csatlakoztunk, alig – csak néhány szót használva – beszélt. Ezen felül rendkívül félénk volt amikor valaki beszélni próbált hozzá vagy vele. A beiratkozást követően már az első pár hónap után kisfiúnk kész dumagép lett és aktívan elkezdett beszélni másokkal. Angolja továbbra is fejlődik és erősödik és most már az Afterschoolos órája számít a hete fénypontjának.”

Stella, Cosimo édesanyja

Az Afterschool csapata számos módon vonja be a gyermekeket, interakciókon és különféle foglalkozásokon keresztül tanítva őket, mely felcsigázza őket az órák előtt, alatt és után is. Ezen felül számos eseményt rendeznek az év során, mely lehetőséget nyújt a kapcsolatépítésre a szülőknek és a tantermen kívüli nyelvhasználatra a gyermekek számára. És nehogy elfelejtsük megemlíteni, hogy az ideköltözésünk óta az egyik legkedvesebb emberekből áll csapatuk, akiket volt szerencsénk megismerni!”

Kriszta, Bori édesanyja

Ez az iskola szuper lehetőség egy idegen nyelv anyanyelvi szintű elsajátítására, ezen túl a világról korszerű és érdekes ismeretekkel gazdagodhatnak az itt tanuló diákok.